Az egyik vesszőparipám ez a téma. Békeidőben fontos, a háború alatt és után elengedhetetlen. Gondolom egyszerűen belátható, nem mindegy, hogy a velünk szemben álló, esetleg felfegyverzett ember mit is mond: vajon felajánlja a segítségét az imént látott vaddisznó elejtésében a felezés reményében, esetleg nőrokonodat akarja megerőszakolni, megnyúzni és utána megenni, netán elcserélne valamit a saját dolgai közül a tieidre. Ezt érdemes megérteni és tudni rá válaszolni.

Viszont ez az ember veled szemben jó eséllyel a közelből fog érkezni, pár száz kilométernél közelebbről. Ez ok miatt a javaslatom a határon belül és közvetlenül azokon túl beszélt nyelvek alapszintű elsajátítása, stabil alapszinten. Talán nem kell mondanom, beszédközpontúan, a toll, ceruza és papír elég gyorsan hiánycikk lesz. Ez a rövid táv.

Középtávon kisebb tolmácsolási munkákat lehet vállalni rivalizáló vagy kereskedni vágyó felek közt, természetesen részesedésért. Amennyiben olyan tudás van a fejünkben, ami nagyon keveseknek, megbecsült helyünk lehet bármilyen közösségben, és természetesen élvezhetjük az ezzel járó védelmet és előjogokat.

További, hosszú távú nyeresége a nyelvtudásnak a nyugodt időszakban jön elő, ami velem született optimizmusom miatt szerintem be fog következni a háború után. A kulcsszót már sokszor használtam, és még sokszor fogom is: kereskedelem. Mindegy, hányan maradunk meg a világégés után, kereskedni fogunk utána, mert, ahogy már írtam, a javak nem lesznek mindenhol és mindenki számára elérhetőek, közelebbről vagy távolabbról, de hozni kell őket, esetleg mi vállalkozunk ilyen útra, mindkét esetben kell, kell, kell a nyelvtudás. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.