Mindennapi húsunk I - Vadászat
2011.04.09. 09:00
Amennyiben a fehérje, azaz protein szükségletünkhöz a legnagyobb nehézségek közepette is ragaszkodunk, márpedig miért ne tennénk, két utunk van: vadászat vagy állattartás. Persze ez a mondat két axiómát is tartalmaz: vannak még megehető állatok, mi pedig nem lettünk kannibálok. Ettől a két esettől eltekintek, első esetben pár hét alatt simán kipusztulunk, másodikban már inkább a kipusztulást kívánjuk. Most a vadászatról írok.
Tehát menjünk az úgynevezett jobbik forgatókönyv irányában. Ennek első lehetősége a vadászat, amit már említettem a fegyverekkel kapcsolatban, itt egy kicsit részletesebben szólnék róla. A vadászat, bárki bármit is lát a filmekben, nem egyszerű dolog. Először is a vad nyomára kell bukkanni, tehát meg kell ismernünk, melyik tájon milyen állatok élnek, és ezek milyen nyomokat hagynak. Ki kell tudnunk választani, melyek értékesek nekünk és melyek nem, ebbe beletartozik például, hogy végső esetet leszámítva ne ejtsünk el vemhes vagy szoptatós nőstényt, így jobb esélyeink lesznek a következő szezonban kapásra.
Ha megvan a jó nyom, akkor be kell cserkésznünk a vadat. Tartsuk szem előtt, hogy az már sok századik generáció óta él megszokott helyén, így mondhatjuk, tökéletesen alkalmazkodott hozzá, ami rólunk nem mondható el. Ugyanígy alapvető, hogy az állat érzékei jobbak, mint a mieink. Mindebből következő szabályok, hogy széllel szemben közelítsünk, amennyire csak lehet, halkan és rejtve. Ha biztos lőtávolságban vagyunk, igyekezzünk egyetlen lövéssel leteríteni az állatot, ha megsebesítjük és megugrik, még sokáig szaladhat, mire kiszenved, utána pedig a tetemet nekünk kell cipelnünk hazáig.
Ennél egy fokkal egyszerűbb, ha beetetünk, és megvárjuk, míg a vad jön hozzánk. Ez jóval komolyabb és időigényesebb feladat, de a másik oldalon áll a kisebb szállítási távolság és egy fokkal kényelmesebb vadászó pozíció. Nem véletlenül emlegetem a szállítási távolságot: pár nyulat kényelmesen hazavisz az ember, de ha egy elejtett szarvashoz van szerencsénk, az 300 kiló környékén van. Fekete László biztos meg tudná emelni, de talán inkább megenné ott helyben, mi inkább ne próbálkozzunk.
El tudom képzelni a halászatot is élelemforrásnak, de talán nem horgászbottal, hosszan, egyenként fogva ki a halakat, hanem hálóval, egyszerre többet is akár. Folyón eleve több értelme van a hálónak, de tóban is gyorsabban érünk el vele sikert.
A vadászat egy kényelmes, de hatékonytalan és rossz módja a csapdászás. Hatékonytalan, mert az optimális eredményhez több csapdát kell tartani, és ha ezek egyszerre ejtenek vadat, felesleget képezünk, amivel ha nem kezdünk valamit, kuka, és ez enyhén fogalmazva is luxus. Rossz, mert olyan állatot is elejthet, amire nekünk a világon semmi szükségünk nincs, esetleg ehetetlen húsa miatt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Asidotus 2011.04.14. 15:58:15
Hogy mennyire nehéz vagy nem nehéz vadászni? Nem tudom, nem próbáltam.
Ami tény, a Bükkben, túra közben meglehetősen gyakran (3 alkalomból 2-szer biztosan) találkozunk olyan vaddal, ami elejthető távolságon belül van, és ehető (mennyiségű). Mindezt úgy, hogy a táj miatt vándorolunk, nem célirányzottan a vad után, nem várjuk meg a megszokott csapásain, ilyesmik. Vagyis egy magyarországi erdőben nem ritkaság vaddal találkozni.
Ha csendben megyünk, széllel szemben, akkor meglőhető távolságra meg tudjuk közelíteni őket. Igen, lőni tudni kell. A Bükkben, ahol sok a bükkfából álló erdő, akár íjjal is lehet vadászni. (A bükkfa azért lényeges, mert a sűrűn záródó lombozata miatt nem alakul ki bokros az alján.)
Calibaan 2011.04.14. 16:12:22