Azt gondolom, nyugodtan feltételezhetjük, hogy ahogy most, a háború alatt is rengeteg mondanivalónk lesz egymásnak. A leghétköznapibb témáktól kezdve az égetően szükségesekig rengeteg mindent kell majd továbbra is megosztanunk egymással, és ennek jobb-rosszabb, egyszerűbb és bonyolultabb, hatékonyabb és kevésbé hatékony megoldásai lehetnek.

Rengeteg témánk lesz. Időjárás, ellenségek vagy barátok mozgása, élelem és innivalóforrások, csak a legnyilvánvalóbbakat megemlítve, de persze emellett születések, halálok és események is mind, mind elő fognak kerülni. Nézd meg a Facebook profilodat: az, hogy nem láttad előtte, nem jelenti, hogy az embereknek kevesebb volt a mondanivalójuk. 

És itt jön a probléma: hogyan? A legegyszerűbb megoldás nyilvánvalóan, ha odamegyünk az illetőhöz vagy közösséghez és elmondjuk neki, illetve nekik. Hátrány, hogy ezt a távot meg kell tenni, ezalatt bármi történhet velünk vagy azzal, amit hátrahagytunk; előnye, hogy nem kell hozzá semmiféle hordozó közeg, amin eljuttatjuk az információt a célba. Nyersanyaghiány, ugye.

Nagyon kis távolságoknál a séta megoldható, ilyen távon, nehezebb terepen nyílvesszővel is lehet üzenetet küldeni, ha nincs papír, esetleg magára a vesszőre véshetjük mondanivalónkat. Ha kockázatos kilépni a menedékből, ez akkor is egy jó módszer lehet.

Komolyabb távolságokon már ez nem megoldható, legalábbis csak igen komplikáltan, hiszen ki tudna olyan hatalmas íjat építeni és megfeszíteni, ami több kilométerre ellő, méghozzá, és ez fontos, célzottan? Persze, tudom, balliszta, de az erre nem gazdaságos megoldás, és nekünk ilyet kell keresnünk.

Elővehetünk ötleteket az emberiség korábbi korszakaiból, ide pontosan illeni fognak. A karos távíró nappal nagy távolságokból is jól látható, kevés nyersanyagból elő lehet állítani, és egyszerű használni, viszont meg kell állapodnunk egy egységes kódnyelvben, különben csak annyit ér, mint kabrió a Spitzbergákon. Ennek lehet éjszakai párja a fényjel, akár a jelenlegi Morze-ábécé alapján is. Nem olyan bonyolult, mint gondolnánk. Természetesen, ha teljesen rejtőzünk, akkor ezek mind használhatatlanok, mert a barátoknak adott jeleket nem csak barátok láthatják meg.

Itt jön még egy találmány képbe: a rádió. Folytatva az előző gondolatot, ezt nehezebb véletlenül észrevenni, nyilvánvaló okokból. Ugyanúgy meg kell állapodni a másik féllel, mint fentebb, de ezúttal közös frekvenciában. Viszont ennek a megoldásnak előbb írt előnyeivel szemben van komoly hátránya is: az előállítás. Egy detektoros vevő magában nem túl bonyolult, de az alapanyagai igenis problémásak lehetnek, viszont nem kell hozzá külső áramforrás. Ennél még nagyobb gond az adó, ami nem megy áram nélkül, viszont aránylag alacsony fogyasztás mellett nagyobb területet le lehet vele fedni. Ideális lehet kisebb, egymáshoz közel fekvő falvak vagy menedékek esetében.

Ha rádiót nem tudunk építeni (ami könnyen előfordulhat), szembe kell néznünk az információlassulással, ami a mai tudatunknak komoly csapás lehet. Viszont még mindig jobb, mint a teljes információhiány, aminek, lássuk be, szintén van esélye. A távolságokat ezúttal igencsak érezni fogjuk, a világfalu, amiben ma élünk egy elképzelhetetlen, gazdag múlt emléke lesz. Kevesebbet fogunk csacsogni, és talán több helye lesz a komolyabb témáknak és gondolatoknak.

Ez a jobbik forgatókönyv. Ez abból indul ki, hogy lesz kivel beszélni, és értelme lesz egymáshoz szólni továbbra is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.