Kommunikáció

2011.04.07. 09:00

Azt gondolom, nyugodtan feltételezhetjük, hogy ahogy most, a háború alatt is rengeteg mondanivalónk lesz egymásnak. A leghétköznapibb témáktól kezdve az égetően szükségesekig rengeteg mindent kell majd továbbra is megosztanunk egymással, és ennek jobb-rosszabb, egyszerűbb és bonyolultabb, hatékonyabb és kevésbé hatékony megoldásai lehetnek.

Na, de mégis mikor?

2011.04.05. 09:00

Rengeteg próféta élt már, aki meg akarta pontosan mondani, mikor lesz vége a világnak. Tekintsük őket a profiknak. Mellettük rengeteg amatőr szintén megpróbálkozott ezzel a mutatvánnyal, de milyen eredményeket ért el a két csapat?

Tevekaraván

2011.04.03. 09:00

Ha nem akarunk, vagy nem tudunk állandó otthont kialakítani, meg kell barátkozni a vándorlással. Ez elsőre ijesztő lehet, sőt félelmetes, de megvannak a maga előnyei és persze hátrányai is.

Bolondok napja

2011.04.01. 09:00

Ennek a napnak az eredete homályba vész, de az biztos, hogy a középkor vége felé az emberek már elkezdték egymást megtréfálni. Ugratták egymást, kedves és kicsit gonosz tréfákat sütöttek el egymás rovására, és ugyan biztosan voltak ezek közt vaskosabbak, ez a nap kellemes bolondozásként maradt meg a köztudatban. Nem is tudom, miért nem lett szabadnap belőle.

Jegyezzük meg ezt a napot. Írjuk fel magunknak, ne felejtsük el. Akármennyire is nehéz, akárhogy is kell küzdeni, ezen a napon próbáljunk meg egy kicsit szórakozni, és biztassunk erre minél nagyobb tömeget. Talán egy napra megbékélhetnek még a legvadabbak is.

Megjegyzem, bolondnak lenni sokszor csak közmegegyezés kérdése. Valahol mélyen remélem, én vagyok a bolond, amiért biztosan látom, ami ránk vár, és a többi embernek van igaza, akik szerint minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Örökkön örökké.

Az én házam, az én váram

2011.03.30. 09:00

A fegyverkezésnél is fontosabb téma következik, a lakás kérdése. A lakás szót nem mint ingatlant kell érteni, hanem magát a lakhatást értem alatta, és három szabály mentén próbálom meg körbejárni a témát. Ezek az alkalmasság, elhelyezkedés és védhetőség. Természetesen létezik még a mobil otthon fogalma is, azt egy későbbi posztban írom le.

Fegyverkezzünk

2011.03.28. 09:00

Talán az egyik legfontosabb kérdés egy háborúban. Csakúgy, mint a pusztakezes harcnál, itt is képesnek kell lennünk támadás elhárítására, ami bonyolultabb, mint gondolnánk. Amit át kell gondolnunk: a beszerzés, az alapszabályok, karbantartás és használat.

Pusztakezes

2011.03.26. 09:00

A háborúban csakúgy, mint általában, igen fontos magunk, szeretteink és javaink megvédése. Háborús helyzetben ez sokkal bonyolultabb, több szempontból is. Először is, itt nem fogunk segítséget kapni senkitől, akinek nem ugyanaz az érdeke, mint nekünk, másrészt a támadó oldal is sokkal kegyetlenebb lesz, mert se félni- se vesztenivalója nincs már.

A kendő

2011.03.24. 09:00

Véleményem szerint eljutottam az egyik legsarkalatosabb pontig, egy látszólag hülye tanácsig, ám számomra eddig tökéletesen működött. Douglas Adams szerint a leghasznosabb dolog, amit egy stoppos magával vihet, az a törölköző, szerintem pedig a kendő.

Gyógyszerek

2011.03.22. 09:00

Érdemes felhalmozni kötszereket, nyilvánvalóan mindenféle sebesülés kezelésére. Ez tartalmazzon steril kötözőt, hintőport, sebragasztót (Leukoplast), gézt (ebből érdemes minél többet félretenni, ha lehet, még a régi egyszerűt, az újat, ami tapad, nem lehet túl sokszor használni), vagányabbak tehetnek bele orvosi tűt és cérnát, esetleg kapcsot, és ne felejtsük ki az egyszerű sebtapaszt (amilyen mondjuk a Salvequick). Sokat segíthet az Oxycort, szintén könnyebb sérüléseknél, fertőtlenít és egy védőhártyát képez a seben, gyorsítva a gyógyulást.

Oltások

2011.03.20. 09:00

Erre magamtól nem is gondoltam volna, így talán szerencsém volt. Pár hete üvegszilánkba léptem, amit nem tudtam kiszedni a lábamból, el kellett mennem a sebészetre. Röntgenre túl kicsi volt, megkaptam a fájdalomcsillapítókat, majd a sebész szétszedte a talpam és gratulált az ügyességemhez: nem csak belefúródott a szilánk, de szét is tört több darabra.

Emlékek

2011.03.18. 09:00

Az ember rengeteg mindenre emlékszik. Mi történt velünk gyerekkorunkban, milyen vicceket hallottunk, merre jártunk, kivel barátkoztunk, kellemes és kellemetlen emlékek egyaránt. Viszont rengeteg mindent el is felejtünk, ez talán jó, talán nem, de kihullik, ez tény.

Legutóbb talán a Constantine-t láttam ebben a témában, és megmondom őszintén, nekem tetszett. Jön az ördög és az egész világot lángba borítja, szó szerint, mint részeg benzinkutas a munkahelyét. Klassz volt, látványos, varázsoltak-lövöldöztek, már csak a 3D hiányzott belőle. Vagy megy a tévében a Supernatural, ebben minden évben jön valaki mégsokkalgonoszabb, aki mégsokkalrosszabbat akar tenni az emberiséggel.

 

Főzőcske, de okosan

2011.03.14. 09:00

Jó szakács vagy? Miket szoktál főzni? Én hobbiszakács vagyok, néha főzök valamit, de inkább a saját szórakoztatsomra, nem a család etetésére. De persze vannak tökegyszerű ételek, amiket nem tart sokáig megcsinálni, egyszerűek, finomak, mint mondjuk a rántott hús szalmakrumplival.

Ez a szcenárió mintha nem lett volna annyiszor megénekelve, mint a zombik, talán nem elég látványos téma, vagy csak túl félelmetes. Mindenesetre érdemes elgondolkodni rajta.

Világvége divatház

2011.03.10. 09:00

A ruházatunkat minden egyes alkalommal érdemes jól megválasztani, ezalól a háború vagy az összeomlás sem kivétel. Persze teljesen más szabályok érvényesek, jó eséllyel senki nem kéri rajtunk számon, miért nem Louis Vuitton gázmaszkunk van.

Szórakozzunk!

2011.03.08. 09:00

A megváltozott világ minden nehézsége ellenére (vagy pont emiatt) a szórakozás meg fog maradni. Át fog alakulni, mint minden más, de el semmiképpen nem fog tűnni, kikapcsolódásra ugyanolyan igény lesz, mint manapság.

Bumm, szívtál

2011.03.06. 09:00

Emlékszik más is a Jóbarátokban erre a játékra? Elég hülye darab volt, idióta szabályrendszerrel, aminek a lényege, bármi csináltál, megszívtad. Gondoltam, jó cím lesz áttekinteni az alapvető kockázatokat.

Moziapokalipszis I. - Zombik

2011.03.03. 09:00

Arra gondoltam, lehetne szó a kitalált világvégékről is, témák szerint összeszedve. Nem tartom valószínünek egyik bekövetkezését sem, de eszmefuttatásnak mindegyik megteszi, a témához kapcsolódik és talán tanulhatunk is valamit belőlük.

Nyelvtudás

2011.02.27. 09:00

Az egyik vesszőparipám ez a téma. Békeidőben fontos, a háború alatt és után elengedhetetlen. Gondolom egyszerűen belátható, nem mindegy, hogy a velünk szemben álló, esetleg felfegyverzett ember mit is mond: vajon felajánlja a segítségét az imént látott vaddisznó elejtésében a felezés reményében, esetleg nőrokonodat akarja megerőszakolni, megnyúzni és utána megenni, netán elcserélne valamit a saját dolgai közül a tieidre. Ezt érdemes megérteni és tudni rá válaszolni.

Energia

2011.02.24. 09:00

Az energia fogy. Egyszerű alaptétel, sokan talán tudják, de kevesen érzik. Nő a benzinár, ami kényelmetlen, nő a gázár, ami gond, de még láthatatlan, mi a probléma. A probléma a nem megújuló energiaforrások fogyása.

Szakma

2011.02.22. 09:00

Kik kikapcsolódásként a következő fejtegeté előtt gyakorlati tanács jön. Mihez értesz? Úgy értem, mit tudsz a két kezeddel megcsinálni? Mert nagyon szép szakma a klasszika-filológia, az olajmérnök és az informatikai projektmanager is, de egyik sem segít egy fikarcnyit sem a túlélésben. Persze a kétkezi munkások közül sincs mindenki jó helyzetben, de ez most mellékes. 

A lényeg: tanuljunk új szakmát. Készülhetünk arra, hogy mindenből hiány lesz, az alapanyagoktól a késztermékekig, és természetesen a szolgáltatásokból, ezek pótlására bármit érdemes tanulni. Azaz állattartás, növénytermesztés, mint alapanyagforrás, ezekre alapulva húsfeldolgozás, bőrcserzés, kenyérkészítés, borkészítés, továbbá érdemes elgondolkodni a varráson, famegmunkáláson, kőfaragáson, vályogvetésen, és biztosan tele vagytok további ötletekkel is, hadd ne soroljam fel a szép és kifejező nevű teáor idevágó passzusait.

És van egy csavar a történetben, miért ne lenne: egy szakma nem csak arra jó, hogy az ember magát és szűk családját boldoggá tegye. Egyrészt az az ember nem lesz függő ezeken a területeken másoktól, ami véleményem szerint kritikus fontosságú, másrészt amennyiben szükség mutatkozik a javak kicserélésére (és hogy a vérbe ne mutatkozna, hiszen nem áll minden alapanyag és szolgáltatás mindenkinek mindenhol rendelkezésére), akkor le lehet tenni egy egészséges kereskedelmi rendszer alapjait. Ha nem telik el sok idő a mostani világunk és az újraindított közt, akkor talán az a tudás sem fog elveszni, amit eddig felgyűjtöttünk, és talán, talán lesz annyi eszünk, hogy aki extraprofitot akar, annak letörjük a derekát.

Biztosan vannak, akik arra számítanak, hogy nekik nem kell semmi a túléléshez, csak egy AK-47 megfelelő mennyiségű lőszerrel és hasonló gondolkodású barátokkal. Nos, nem, nem lesz elég. Két oka van ennek: az egyik, hogy senki sem halhatatlan, és a legdémonibb faszharcost is agyon lehet verni egy karóval álmában, hasonló gondolkodású barátaival együtt, ahogy ezt a vadnyugaton az emberek meg is tették, ha kellett. Tényleg így volt: ha valaki vagy valakik nagyon elvadultak, békés szántó-vető-nevettető polgárok összeálltak mondjuk százan vagy többen és megölték az elvadultat és barátait. A másik, hogy ezzel a hozzáállással maximum útonállni lehet, szervezett közösségeket lerabolni nem. És rendes mennyiségű ennivaló csak ez utóbbiakban lesz.

A pénz

2011.02.20. 09:00

Az első, ami jelenleg az összeomlás szélén áll, a bankrendszer. Az ugye már mindenki által ismert, ha máshonnan nem, a válság alatt sokan elmagyarázták, hogy a világ jelenleg hitelekre épül. Nem csak arra, amit felvesznek az emberek (és itt hadd jegyezzem meg, nem a magyarok a legrosszabbak e téren, messze nem), hanem minden pénzmozgás. Ha vásárolsz a bankkártyával, hitel képződik mögötte, amire kamat kerül, még ha csak filléres is. No és a kérdés: vajon van-e a kamat mögött érték? Úgy értem, minden kamat mögött. Nem, nincs. Ha a Föld minden atomját értékesíthetőnek veszünk, akkor sincs ennyi ellenérték, mint amennyi pénz jelen pillanatban a világon létezik, és képződik folyamatosan. Legjobb példa, amikor egy bank csődje elterjed az emberek közt, és egyszerre az összes ügyfél elkezdi kivenni a pénzét: nem tudják kifizetni. Mert ez a pénz nem létezik.

Ebből indult ki a legutóbbi válság is: nagyon leegyszerűsítve, olyan hiteleket adtak ki, amik mögött nem volt fedezet, csak a remény, hogy egyszer lesz. Nem lett, és ennek eredményét mindenki jócskán megérezte. És mi lett a megoldás? Újabb hiteleket pumpáltak a rendszerbe. Görögország nem tudja fizetni a hiteleit? Adjunk neki másikat, fizesse ki abból. Aztán majd azt is ki kell persze fizetni, de az már nem a mai nap problémája, és ennél távolabbra nem is gondolkodik senki. És mi lesz, ha egyszerre elfogy az államok pénze, mert a bankoknak törlesztenek? Akkor jönnek a lefaragások, és meg is érkeztünk a blog fő témájához.

Először lecsökkennek, majd megszűnnek a szociális kiadások. Ez nyilvánvalóan sokaknak nem fog tetszeni, tehát többet kell költeni rendvédelemre és erőszakszervezetekre. Aztán emiatt megint más területekre nem fog rendesen pénz jutni, és megindul az elszegényedés, ami természetes táptalaja a radikalizálódásnak. Innen pedig merre visz az út? Igen, pontosan: háborúhoz. Hogy ezt államok vívják-e egymás közt, vagy polgárháború lesz, az gyakorlatilag mindegy is.

Vagy legyen egy másik út: a pénz áramlása leáll, ahogy ez majdnem bekövetkezett két évvel ezelőtt, csak most nem sikerül újraindítania az államoknak. Mondjuk, mert nincs nekik több, nem lehet bankmentésre költeni többet. Innentől megáll az élet: ha nincs pénzmozgás, nincs fejlesztés, nincsenek befektetések, és sok helyen megkezdődik a fizetésképtelenség, ami visszajuttat minket az előző ponthoz, mert megnőnek a szociális kiadások (mármint összességében, fejenként ugyanúgy csökkennek, mint az előbbi példában), de egyre nagyobb tömegeket kell eltartani ugyanannyi, illetve kevesebb pénzből, és jönnek az elégedetlenkedők...

Egy nagy falat

2011.02.17. 09:00

Ez tényleg kemény lesz, de túl kell esni rajta, ha kihagyom, csorbítja a képet. Tehát: próféciák, maják, vallások, Nostradamus, és még aki eszembe jut (vagy valakinek, aki véletlenül idetéved és van kedve megírni).

Lássuk a majákat. Igen, lejár a naptárjuk 2012-ben. Vagyishogy nem, nem jár le, véget ér egy ciklus, és kezdődik a következő. Mindenkinek gombóc volt a torkában 1999 december 31-én? Nekem volt egy kicsi, de nem gondoltam, hogy ennyi volt, kampó, nos, a maják sem gondolták. Vagy lássuk az 1000. évet körülvevő hisztit, ami történelemtanulmányaim szerint még I. István koronázását is eltolta egy évvel: hát, még itt vagyunk. És érdemes tudni, hogy akkor elég kevesen kongatták a vészharangot ezügyben, ugyanis elég keveseket érdekelt, még kevesebben tudták, melyik évet is írják. Valamint nem volt egységes naptárrendszer sem, nemhogy a világon (ahol még most sincs), hanem Európában sem. Csaó, maják.

Legyen Nostradamus. Róla azt kell tudni, hogy nem írt jövendöléseket. Nem, tényleg nem. Írt előzetes almanachokat, kb. tíz éven keresztül, de azokban csak egy évre előre próbált jövendölni, kevés sikerrel. A négysorosai az aktuális eseményeket írták meg, megfelelően sifrírozva, és soha nem is akart ennél többet a jó doktor úr. Köszönjük a fellépést.

Jöjjön a Biblia, repülhetnek rám a kövek: azt gondolom, ez a világ legtöbbször és legtöbb féleképpen magyarázott könyve. Mindenki hivatkozhat rá, mindenki idézhet belőle, mert minden benne van, és annyira sok a jelkép benne, hogy bármit bele lehet magyarázni. Innentől kezdve talán felesleges is tovább boncolni a kérdést, de nézzük. A kutatók, akik értenek is a dologhoz, biztosak benne, ezek az események a rögzítésük időpontjában már megtörténtek. Tehát az ott megírt idők vége számukra már lejátszott dolog volt, nem akartak ők felszólalni semelyik kormányzás ellen, nem vádoltak senkit az apokalipszis lovasának szerepével sem. De tényleg.

Milyen próféciák vannak még? Az Új Világrend? Érdemes elolvasni, mikor kezdték el a kifejezést használni szélesebb körben: a hidegháború után. És akkor tényleg egy új világrend kezdődött el. Én emlékszem, mikor ledőlt a berlini fal, és bár még csak kiskamasz voltam, tudtam, hogy ez nagy dolog, és valami örökre megváltozott. 

Talán ennyi elég is volt hirtelen. Viszont tegyünk fel még egy kérdést magunknak: ezek a könnyen és gyorsan cáfolható elméletek miért lettek pont most és pont egyszerre aktulisak?

A tanulság pedig: nem a próféciák miatt lesz vége a mi szép világunknak, mi magunk tettük tönkre. Egy-két igazi szentet leszámítva sajnos semmilyen formában nem vigyáztunk saját magunkra, és a saját környezetünkre. Mást nem nagyon érdeklünk, a Föld, vagy pláne a Tejút észre sem vesz minket. Múlandóak vagyunk, és most el is fogunk múlni.

Boldog Valentin/Bálint-napot!

2011.02.14. 09:00

Kapcsolódó javaslatom: aki nem tud nélküle élni, lassan elkezdhet csokoládét felhalmozni. A kakaó ára lassan elmozdul felfelé a közelmúlt afrikai fejleményei miatt, ezért már rövid távon is kicsit jobban járunk vele, hosszabb távon még jobban, mert a háború alatt nyilvánvalóan senki nem fog a kakaó világpiaci terítésével foglalkozni, nemhogy a Milka gyártásával. Legjobban talán akkor járunk, ha nekünk van csokink, de nem kell, viszont embertársainknak nincs, de kell. Nyilvánvalóan mocskos előnyöket lehet kicsikarni egy édességfüggőből.

További javaslatom: ne kész csokoládét pakoljunk ládaszám a pincesarokba, hanem kakaóport, méghozzá a keserűt, az úgynevezett holland kakaóport. Abból bármit lehet csinálni, amire a családnak vagy az esetleges vevőkörnek igénye van.

És szintén az alkalomhoz illően javasolnám, hogy mindenki spájzoljon be szeretetet. Ez lesz csak igazán hiánycikk. És ha vége a legrosszabnak, ez fog a legtöbbet segíteni az újjáépítésben, enélkül kihalunk, mint a dodó.

Mi ez a hülyeség?

2011.02.12. 09:00

 Nem hülyeség, igenis komoly dolog. Rengeteg okból fogunk együtt a falnak menni, energiaforrások szűkülése, természeti környezet változása, bankrendszer vége, egyenként is felrúgnák a bilit, de nem, mi egyszerre akartuk őket, mert teher alatt nő a pálma.

Nem gondolom, hogy ebben a világvégében bármi felemelő is lesz, kihúzott derékkal atomrakétákkal farkasszemnézés vagy ilyesmi, inkább egy igazi mocskos, mindenki mindenki ellen deathmatch várható, mert az ember már csak ilyen. Tanulmányútra javaslom Szomáliát, kábé az várható a szomszédodban és a közértben.

És kár reménykedni a szabadkőművesekben, a Világbankban, a zsidókban vagy akár az ufókban, nem ők okozták, és nem, nincs távoli terv sem, nincs új világrend, nincsenek összeesküvések a háttérben. Senkit nem érdekel, mi lesz egy év múlva, csak a holnapi extraprofit. De ez már egy masik bejegyzés lesz, így elsőre a lényeg: a világvégét már nem lehet elkerülni, de lehet rá egy kicsit készülni.

süti beállítások módosítása