Mindenféle ketyegő, zizegő és villogó dolog van körülöttünk, ami méri az időt kisebb vagy nagyobb távlatokban. A milliszekundumtól az milleniumig mindent mérünk, és egyre fontosabb alkalmazkodnunk az időhöz. Találkozók, előadások, randevúk, évfordulók, mind, mind az időhöz és annak méréséhez kapcsolódnak.

Aztán egyszerre ezen szerkezetek nagy része csendben marad, de az idő továbbra is telni fog. Az én véleményem szerint viszont nem mérni luxus, bár nem ugyanazzal a pontossággal, mint ami napjainkban van, megjegyzem, szerintem kicsit át is estünk a ló túlsó oldalára. Hogy miért fontos mérni az időt? Először is, jó tudnunk, egy bizonyos tevékenység mennyi ideig tart, így tervezhetővé válik. Ha tudom, hogy az erdő három órányira van, akkor könnyen kiszámolhatom, mikor kell elindulnom, hogy visszaérjek a szállásomra sötétedés előtt, és hány órám lesz vadászni vagy gyűjtögetni.

Ez szerintem a legkisebb logikus egység, amiben gondolkodni érdemes. Ezután jönnek a napok, hetek, hónapok és évek, még az évtizedek is, de ennél nagyobb lépték egy emberi életbe nem fog kelleni. 

Érdemes lesz számon tartani az ünnepnapokat, akár hagyományos vallásiak legyenek, mint a karácsony vagy a húsvét, vagy akár a saját magunk által tervezetteket, ezek keretet adnak az évnek. Érdemes számon tartani, mikor kezdődik egy új év, és mikor kell kezdeni a termelési folyamatokat, például az aratást vagy a vetést. Ha vándorolni kezdünk, a távolság ismeretében alaposabban megtervezhetjük az útvonalunkat. A születésnapok is fontosak, érdemes tudni, ki mennyi idős, nem csak az érdekesség miatt, hanem, hogy tudjunk számolni betegségek kockázatával.

Az idő mérése bonyolódni fog, persze, mint mindenre, erre is lehet készülni. Például érdemes beszerezni felhúzós órát, minél megbízhatóbbat, megtanulni bánni vele, karbantartani. Előnye, hogy szükség esetén meg lehet vele határozni az északi irányt. Ha rendelkezünk megfelelő tartalékokkal, egy kvarcóra is jó választás lehet, viszont bárni, ami elektromos rendszerekben hibát okoz, ebben is fog. Érdemes minél egyszerűbbet választani, nehogy extra funciók csökkentsék az elemek élettartamát.

Napok, hetek, hónapok és évek mérésére készíthetünk naptárakat. Nem olyan bonyolult, mint elsőre látszik, viszont jól lekötheti magát vele az ember, és ha belekön, könnyen belátható ennek kereskedelmi értéke is. Még egy megjegyzés, naptárváltásnál érdemes azonnal az összes ünnepet átvinni a következőbe, nehogy később a lustaságunk miatt valami kimaradjon.

Még egy jó oka van az idő mérésének: segít a megbolondulás ellen. Legalább egy tevékenység van, amivel kapcsolatban minden nap lehet tennivalónk, és meg kell érni hozzá a másnapot.

A bejegyzés trackback címe:

https://igykeszulj.blog.hu/api/trackback/id/tr762837143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása