Ha a vadászat bonyolultnak tűnt, akkor ez talán még inkább az lesz. Előbbi esetben nem csak a magunk igényei számítanak, hanem az állatainké is, tehát nem várhatjuk meg, amíg fogyni kezd a hús és akkor elmegyünk ismét, hanem komoly, mindennapi munka vár ránk. Még egy fontos tudnivaló: amit az állatok esznek és isznak meg, azt a mi szánktól kell elvenni.

Először ki kell találni, mit is akarunk tartani, mert nem mindegy, minek akarunk helyet csinálni, csirkéknek vagy szarvasmarháknak. Vegyük számításba, melyeknek tudunk egyszerűen táplálékot szerezni, nem minden állatnak jó ugyanaz, még ha hasonlít is egy másikra. Ha ez már tiszta, akkor fel kell építeni azoknak is szállást, ahol elfogyasztásukig tartani tudjuk őket. Hely mindenképpen kell hozzá, körülményeinkből adódóan zárt, jól védhető, de relatíve könnyű karbantarthatóságú. 

Az állatnak szüksége lesz nyilvánvalóan megfelelő élelemre és vízre, ezeknek is kell egy jól kialakított hely. Szükségük lesz, fajtától függően több vagy kevesebb mozgásra, amitől rendesen fejlődhetnek az izmaik, vagy legalábbis nem lesznek satnyák. Mivel zárt helyen vannak, amit ürítenek, el kell hordani alóluk, különben megbetegszenek, erre amúgy is alaposan figyelni kell, mert nem állnak majd rendelkezésünkre gyógyszerek.

Amennyiben hosszabb távon gondolkozunk az állatokban, akkor a tenyésztéshez elengedhetetlen legalább egy, de nem túl sok hím. Ha az nincs, nincs reprodukció sem, és az egész állattartásosdinak belátható időn belül vége lesz.

Ám ha beválik, és sikerül fenntartanunk a rendszert, külső és belső nehézségek ellenére, nagyjából meg is ütöttük a főnyereményt, ugyanis nem csak, hogy az élelmiszerellátásunk jó része fedezve van, de ruhákat, cipőket és még sok egyéb használati tárgyat elő tudunk állítani gyakorlatilag házi készletből. És ekkor körülbelül újra is kezdtük a civilizációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://igykeszulj.blog.hu/api/trackback/id/tr82805556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2011.04.14. 16:00:30

Plusz nehézség az állattartás esetén, hogy mások meg akarják szerezni az állatainkat. Ezek a mások elhetnek ragadozók (kóbor kutyák tömege), és vadászó, éhező fosztogatók is.
Nagy előny, hogy olyan táplálékot is hasznosítanak, amivel mi nem tudunk mit kezdeni (fű).
süti beállítások módosítása